Gyertyák az égben
Nem tehettél róla, hogy egykor meghozott a gólya,
anyád elfajzott porontya, s kerültél az Élet-porondra.
Mint ki már eszmél a világra, felsírtál, visszavágyva
a mama hasába. Hívott a buroknyi meleg biztonsága.
Hogyan érthetted volna, fölötted valaki miért mondja:
te kis árva! Miközben melletted a nő szemét lezárja,
lassan kihűlő testét letakarja. Honnan tudhattad volna,
hogy volt egy utolsó sikoly, volt egy legutolsó sóhaj?
Hogy a vér érted hullt, hogy a vétkes, és az áldozat
is te vagy egymagad, kereszted magadnak kerested.
Anyád talán éppen megkapaszkodott az ég peremében,
apád már gyikosának mondott, aztán a falu bolondot
csinált belőled. Emlékszel? Tarisznyád rengeteg kővel
pakolva tették a hátadra, s még mellé, a rengeteg ember
rengeteg keze csak úgy ráadásnak botütést, vagy százat!
Hogy megtanuld, ha nem szorult volna beléd elég alázat:
Ha nem is tehettél róla, hogy a tojásból kikelt a gólya,
amely ledobott a világba, bűne benned szökkent szárba,
majd borult virágba. Miért nem maradtál anyád hasában?
Égtél a tűzben, pokol tüzében
Angyalok hordtak bársony tenyéren
Angyalok hordtak, vittek az égbe
Csillagok gyúltak, gyertyák az éjben
Anyádnak s neked, gyertyák a szélben
Együtt ragyogtok, gyertyák az égben
|
|