Titokban meglestelek...
Titokban meglestelek álmodban. Amikor
egy hajnalon békésen aludtál mellettem.
Hajad szétterült a párnán, mint Napsugár
az égen, tegnapi mosolyod már ellebbent
tova az esti széllel. Szép arcodra rásimult
az ezüstszín Hold fénykoszorúja. Néztelek
némán, csak hangtalan szavakkal súgtam:
mily gyönyörű vagy, s szerelmem végtelen!
Hirtelen megmozdultál, mint aki felébred.
De aztán mégsem! Csak szorosan átöleltél,
és egy halk sóhajjal ismét valahol távol jártál.
Megfogtam kezed, fejemben száz költemény
zengett himnuszt erről a csodás éjszakáról.
Aztán engem is magával ragadott az álom.
Reggel a zuhany csobogása ébresztett fel.
Mikor hozzám léptél, csókod égett a számon.
Én csak álltam s néztelek. Közben a hajnali
versek mind köddé válva a semmibe szálltak.
Nem írtam belőlük himnuszt. Egy sort sem.
De bennem élnek, s álmomban is Téged látlak.
|
|