Azon a délutánon, ott, az útkereszteződés
után pár méterrel, ahol megálltál - persze
a búcsúzás előtt pár perccel mindig ott állt
meg az idő, mint ahogy az után pár perccel
is maradt-. Rám csókoltál perceket: vigyem!
S majd máskor, másik helyen hozzak Neked
szebb perceket! Mert mindig "másik helyen"
kaptuk vissza az örökké eltékozolt perceket.
(És azt a „mindig veled vagyok”) védőburkot
rám simítottad, szemedben Nap ragyogott,
az apró könnycseppbe szivárványt rajzolt.
