Apám
Apám… Rég jártam nála, s e jól ismert helyen.
Szégyellem, de hát az idő, meg a munka!..
De hiszen tudja! Nem változik soha ez sem.
Az az örökké: „no de majd holnap!”
-És mennyi holnap múlt az óta!-
hogy utoljára siettem el.
(S mennyi, hogy elhalt ajkán a nóta!)
Jól vagyok, persze, minden rendben!
Ahogy mondta egykoron,
pont úgy, minden. Gyermekkorom
lázas lázadása idejében.
(Csak akkor még nem hittem én,
hogy majd igaz legyen.)
Anyám? Hát igen…
Nagyon rég nem tudom, mi van vele.
Nem is érdekel. És nem szégyellem.
-Rohan az idő, megint menni kell…
Csak még azt! Azt, hogy miért kellett,
- amikor nyakadra csomóztad a kötelet…-
No lám, megint nincs felelet…
Megcsókolom a fekete keresztet…
Az idő… megint siettet.
Majd találkozunk!? Isten Veled!
|
|