Múlt
A térről a jól ismert utcába léptem…
Már jól ismerte az utca a léptem.
Más nem ismert, csak éppen
az utca. Csak a kockakövek…
Csak azok. De azok már régen.
Hányszor próbálták visszaverni
lépéseim zaját… Mikor erre a
(jól ismert) rossz útra tértem.
A kocka hát el van vetve tényleg.
Hiszen makacs dolgok a tények,
mint e macskaköves utca. Éppen
olyan kemények… És ridegek.
Aztán haladtomban egy autó
robogott mellettem, aztán egy
másik, majd kisvártatva jött
vágtatva az utca. De nem ez,
hol éppen halkan koppant léptem,
hanem egy másik! (Ahol már rég nem
jártam s hová soha nem is mehetnék.)
Az az utca jött felém. Azután a tér,
(szökőkúttal persze a közepén).
Később az idő. Az a tér, de másik
idő. Az, ahonnan a tér sem látszik.
S így lassan elhaladt egész múltam
mellettem. Akkor, és ott, egyetlen
percben. A jól ismert, agyontaposott
kockakővé kövült elsuhanó percben.
S e kövületben itt maradt a múltam,
és jövőm, a semmibe fúltan.
|
|