Akkor este...
Akkor este már nem beszéltünk. Semmiképp.
Az után az este után pedig már végképp.
De mintha már előtte is hallgattunk volna!
S már nem is az a fontos, hogy valamiképpen
kiderülne: ki mit is hallgatott el, vagy hogy
ki nem mondta, amit csak gondolhatott!
Akkor este már csak feküdtünk az ágyban.
(De már csak úgy, egymás hátának is háttal)
Szembe fordulva önnön s a másik igazával.
Mert mindkettőnknek igaza volt. Hát persze.
Ahogy ez már csak lenni szokott. Csak hát mégse
vághatjuk a másik arcába arcátlanul: Kedvesem!
Most én sem tévedtem, legalábbis abban nem,
hogy igazad lehet! Mert hát akkor hogyan lehetne
duzzogva hátat fordítani múltnak és jelennek?
S bevallani, hogy a másiknak is… igaza…
Mert hisz akkor este igazából már nem beszéltünk.
-S mennyit hallgattunk, míg végül: ideértünk.
|
|