Mint egy...
Mint egy koldus, úgy állok itt… Rakosgatom
elém vetett emlékek morzsájait. S szól egy dal
valahol meghal a remény… Könny pereg valaki
szemén. Halk sóhaj száll fel az égig… Rég elhalt
már a dal, s én leülök kiterített árnyékom alá.
Mint egy részeg, a templomban… ha felébreszt
éjféli orgonaszó, s rátekint réveteg a Megváltó.
Úgy nézek Rád, és Te is úgy nézz majd rám!
Adj feloldozást, vagy csak légy velem belátó,
túl sokat kértem, de már beérem a Mindennel talán.
Mint egy szobor, kinn a téren… Oly egyedül,
olyan híven várlak régen. Mint galambok a szobor
kezébe, repülj hozzám, lelked tedd, lelkem helyébe.
Hulljon le, törjön szét, a márvány hidege csókod
tüzétől. S emelj az égbe galambunk hófehér szárnyán.
Mint egy kavics, a folyóparton… melyet kivetett
a víz egy hajnalon, csak hullámok táncát hallgatom.
És léptek jönnek, taposnak rajtam. Megadtam magam.
Halk sóhajom annyi, ne tartson túl soká a fájdalom.
Egy részeg koldus szobra legyek, galamb szárnyakon
205.09.28.:)
|
|