Zokogás S. Imréért mélyhegedű s dobok nélkül
1.
Mondd, azt a jajt tudod-e még,
és azt a dalt hallod-e még?
Amerre még sosem jártál,
abba a tájba találtál.
Nem éget Nap, nem ver a jég,
s mögötted tanyád sem ég.
Vajon most merre vagy? Talán
az égi „Komló” teraszán?
S társad már nem a magány,
ott van Márai, Babits Mihály.
Költő voltál s Magyar! Hát…
nehéz sorsot választottál.
Besúgók s ál-hazafik
között embernek maradni…
Már nem az a rúgott gyerek
vagy, ki voltál. Szülőhelyed
ím, büszkén viseli neved,
s a téren is szobrod lehet.
2.
Azt a jajt daloltad ezer évig,
sirattad Gyulát, azt a régit,
a „Kék macska” kilenc életét,
mely egy nap alatt véget ért.
S ha bezárkóztál, mert nagyon féltél,
a hátad mögé bújva mit reméltél?
Hisz követőid,- ha voltak s tehették,
még árnyad is nagy botokkal ütötték!
3.
Úgy éltél, ahogyan mások halni szoktak,
s úgy haltál, hogy életre keltél.
A ki nem mondott szavak
- torkodon akadt falat-
fuldokolva köhögted
- még ha ki is röhögtek-
fel, s egyre csak még feljebb
- egész a végtelenbe-
|
|