Hét nyárfa
Az a hét sudár nyárfa… az állomással szemben.
Mint kik sosem érkező vonatra várnak csendben.
Istenem! Hogy megöregedtek. Koronájuk mára
megfogyatkozott, itt-ott már bizony száraz ágak
merednek a semmibe. De én még emlékszem… régre!
Amikor ifjún, karcsún törtek fel, szinte fel az égre!
Valamikor, rég… Ahogy a vonathoz siettünk egyszer
apámmal, ő a karján vitt, fáradhatatlan lendülettel.
Pedig már elég nehéz lehettem, úgy négy évesen.
Másra nem is emlékszem. Csak ez a nyárfás kép
maradt meg bennem. Meg Apám erős karja még.
És hogy egyszer, egy télen, csúszkáltunk a jégen!
Mi ketten. És a hét nyárfa, óriásként, fehéren
a zúzmarától, nézte, ahogy versenyben egymással
csíkot húztunk a bakancsunkra vert patkóvassal…
Évek szaladtak el a fák felett s alatt. Látták a nyárfák,
amikor lányaim, s fiamat vittem karomon, az állomás
felé. Nincs már tó, jég, apám is elment már rég.
Vigyázzuk emlékeinket. A nyárfák, az a hét…meg én.
|
|