Abszurd vallomás
Mert ha lennél rút, kit ledob magáról a gyalogút,
mert elviselni nem tudja magán egy percig sem...
Vagy lennél rossz, gonosz, kinek lelkében még
az árnyék is félve menekül, akkor, nincs kétség,
nem lennék ilyen rosszaság! Ha tudnám, persze!
Mert ha csak lelked finom bársonyát ismerném,
ha hangod csengő dallamát hozná a szél nekem,
akkor talán... De így, hogy gyönyörű vagy, és még
annál is szebb, és ismerem tested, lelked, kérlek
ne csodáld, hogy forr a vérem, tombol a vágyam!
Érted kiált minden éjjel magányba roskadt ágyam....
|
|