ma már a szemedbe tudok nézni,
nem fordítom el tőled a tekintetem.
nem forr bennem a tehetetlen düh,
amiért eljátszottad az életem.
a mindenség szőnyegét
terítettem lábaid elé.
de néked kevés volt
az otthon nyugodt szava.
forrt a nyughatatlan véred,
így hát irány a a játékos
lóverseny éjszaka.
nyeretlen indulókra fogadtál,
hajtott idegen istállók
izgató szaga.
miután vesztettél az egyik ménen,
újra várt a fogadóiroda
csábító ablaka.
remegő ujjakkal töltötted ki a szelvényt.
azt hitted, szenvedélyes ikszeiddel
szabadságod jött el.
nem érdekelt, hogy
kertedben lévő nyárfádon
három rigó énekel.
hagytad pusztulni a fát, várva,
hogy kergetett szerencséd
majd nálad vizitel.
megtörted a fát.
elvetted minden ékszerét.
kútba hajítottad
hosszú évek aranyát
rég feledett játék-percekért.
vittél mindent, mit fád akkor adott.
hagytál néhány fekete zsákot;
bennük könyvek, elnyűtt ruhák,
és sok szép-gyötrelmes
emlék-tegnapok.
ma már a szemedbe tudok nézni.
nem vakit el a kifosztott férfi
egykorvolt szerelem-gyűlölete.
nem dobban hevesebben a szívem,
ha pőre létemre is azt mondtad, hogy
nem.
ma már az sem érdekel, hogy
egykor a rendőröket küldted reám.
megrendezett női színjáték a
válóper előre koreografált színpadán.
túléltem.
igaz, a fának sok ága letörött.
ha nehezen is, de sarjadtak
új hajtások a száradt csonkok között.
talán már te sem játszod oly
könnyedén kifordított életed.
ma már a szemedbe tudok nézni, és
nem fordítom el tőled a tekintetem.