jó reggelt Istennőm!
egy újabb nap virradt reánk.
töröld ki álmod szemedből,
és vedd fel vékony gyolcsruhád!
állj ki a teraszra, mosolyogj a Napra,
köszöntsd a Hegyeket!
nézd, a Nap rád nevet és
a Hegyek is visszaintenek.
az ég kék, mint tengerek zúgó habja,
rajta néhány játékos felhő lebeg.
a fűszálak szép rendben sorakoznak,
mint szemlére váró békés sereg.
lent, a völgyben a zúgó patak
az öreg tölggyel vígan cseverész.
fodraiban ezüst pisztrángok fickándoznak,
ügyet sem vetve rájuk,
kényes dáma-fák szemlélik benne
féltett lombkoronájuk.
itt hozom étked:
a tányéron szőlő, narancs, füge
és a pohárban a Hegynek selymes, vörös íze.
a tálcán egy szál virág;
kertem legszebbik dísze.
a falon  napsugarak kergetőznek.
gyöngyözően kacagnak,
a lebbenő függönybe beleakadnak,
majd könnyedén tovább szaladnak. 
a terasz ajtóban állsz.
az ajtó, mint képkeret körbevesz,
és e képben elnémúltan nézem
hibátlan tested mesteri kézzel
megfestett körvonalait.
köszöntsük Isteneinket,
kik adtak nékünk ily bőséges étket!
ülj le mellém az ágyra.
hallgasd a csendet!
csúsztasd le válladról lehelet lepled,
és ezen az együtt-festett képen,
segíts nékem elvernem
soha el nem múló, mérhetetlen éhem.