Francois Villon utolsó testamentuma

Szült engem Párizs, Francia-hon és a nagyvilág.
Csavargó voltam egy rövid, de
szélesvásznú életen át.
Miközben kocsmák küszöbén háltam rendesen,
a jó öreg Hold foltos köpenyével takart kedvesen.
Sok száz év eltelt, és most újra itt vagyok.
Istennek hála, de néhány verssorig itt is maradok.
Szajhák, szüzek mondjatok értem egy kéjes imát,
most már együtt leszünk egy egész életen át.
Nevem a keresztségben más volt, de az már ma mit sem ér.
Felvettem a mostanit saját tisztemért.
Tudtam, hogy új nevem biztos sikert hoz,
Ekkor lettem én az időtlen valósághős, Francois Villon.
Rohadtam börtönben hosszú hónapokon át.
Elfordult tőlem az addig baráti, teljes alvilág.
De amíg csavargó társaim lengtek lágyan a hideg szélben,
Lajos királyunk kegyelme engem megmentett éppen.
Hogy hatalmas szerencsém volt, nem is tagadom.
A röf kötél pedig már ott volt érzékeny nyakamon.
És szinte éreztem már Ó édes Istenem,
hogy milyen nehéz is a súly féltett fenekemen.
Éltem én, de nem tudom, hogy az időben mikor.
Születtem talán 1431-ben és meghaltam valamikor.
Még én sem tudom, hogy az Úr engem mikor szólított,
csak azt tudom, hogy egy kupa bor mellett velem kezet fogott.
Csavargó voltam egy rövid és látványos életen át.
Ezen közben leírtam a csavargók minden dalát.
És leírtam azt is, hogy a becsület mit sem ér,
ha eladjuk magunkat néhány koldult garasért.
És most itt van a saját kezemmel írt Végrendeletem.
Gyerekem nincs, legalább is én úgy hiszem.
Fogadja ezt jó szívvel a jövendő világ,
Örökölje, adja tovább ezt minden időkön át.
Vagyonom nincs, ezt tudja a Mindenható.
Így nyugodtan jöhet a derék végrehajtó.
Elvihet mindent, a semmi a vagyonom,
ezért amim van, ezennel reá hagyom.
Hogy ki vagyok én? Azt magam sem tudom.
A nevem, melyet viselek, Francois Villon.
Költő és csavargó? Mindegy. Az élet fabatkát sem ér,
Ha időnkét eladjuk magunkat néhány garasért.
Uram, itt állok előtted. A lelkem magasan száll.
Vétkeztem sokszor, de mégis a Mennybe vágy.
Ha gyarló lelkemet trónusod mellett mégsem akarod,
majd a hátsó ajtón pimaszul újra bekopogok.
Nincsen más vagyonom csak néhány kusza vers.
Tudom, hogy alázatos híveidre sokkal jobban odafigyelsz.
Adódat önhibámon kívül nem fizettem éveken át,
csak élveztem én áldásod minden varázsát.
Ha meghalok, felsorolt vagyonom legyen mindenkié.
Leírt szavaimat pedig vigye szerte a szél.
Hirdessék azt, keresztül hosszú évszázadokon, hogy
még most is itt vagyok, én a költő, csavargó, mindenkit túlélő Francois Villon.