Eddig egyetlen ember mondta azt, hogy nem hagyja abba a verekedést. Ennek ellenére szép sírt ásott neki. Azóta, ha itt van, a részeg verekedők néhány pofon után egymás nyakába borulnak, kibékülnek egymással és fizetnek az öregnek egy kancsó bort. Pedig csak egy csendes figyelmeztetés után elindul az ásójáért. Fontos ember. Olyan, mintha egy zsandár vigyázna a biztonságunkra.

Meg szokott ide járni egy érdekes, furcsa férfi, talán ti is emlékeztek rá. Fiatal, átlagos kinézetű, 33 év körüli, ahogy azt a zsandári körözésekben mondják. Rendes ember lehet, mert szereti a bort, szeret táncolni. Meg imádja a lányokat. Főleg a kövér Margot-t. Legutóbb is amikor felmentek szobára, azt mondta, hogy megbeszélnek fontos, biológiával foglalkozó kérdéseket. Azt sem tudom, hogy mi az a biológia. Amúgy biztosan jó lehetett az eszmecsere, mert Margot nagyon jó kedvvel jött vissza. De valamit nem érthetett a Margot, mert az este folyamán még egyszer fölmentek ezeket a kérdéseket megbeszélni. Utána is jó kedvű volt a lány, de mintha egy kissé fáradt lett volna. Hiába, ez a túlzott szellemi megterhelés nem tesz jót az egészségnek.

Ha jól emlékszem valami Francois Villon-nak hívták a srácot. Fura egy figura volt.

Talán tanult is valami egyetemen, itt, Párizsban.

Az én kocsmám is Párizsban van és minden csavargó, és fontos ember ismeri, itt költi a pénzét. Azt nem tudom, hogy mi az az egyetem, de attól még lehet itt is. Nagy város ez a Párizs. Az biztos, hogy sok kocsma és sok kupleráj van Párizsban. Lehet, hogy valamelyik kuplerájt hívják egyetemnek? Én ide a közelbe járok kupiba, de azt másként hívják, nem egyetemnek.

De mindegy a név, nem ez a fontos. A lényeg a kiszolgálás. És az nagyon jó ott, ahová én járok. Bár mostanában emelik az árakat. Egye fene. Csodálatosak a lányok és belefér az erszényem alján lapuló aranyakba. Visszatérve ehhez a fura figurához. Ült az asztalnál ez a Villon, és szinte mindig írt valamit a magával hozott papírokra. Időnként kortyolt a borából, mosolygott, vagy néha komoly volt, és írt, majd táncolt, ha éppen vígasság volt a kocsmában, élvezte az életet. Régen volt, majd egy éve, hogy nem láttam.

Nem találkoztatok véletlenül vele? Jó lenne, ha már végre megadná az aranyamat.:

Az egy arany veszteségemet felemlítvén ismét haragra gerjedtem és elkezdtem pörölni a vendégekkel:

- Ti meg miért nem tanultok, vagy dolgoztok ilyen késő este, ha már nem is isztok? Így bezárhatom a kocsmát, ha nincs fogyasztás. Első a kocsma! Második az én kocsmám! Harmadik a……( Na mondjátok ) Mi a harmadik?

Mindegy. Nincs fogyasztás, bezárok, mehettek haza. Irány a kijárat, majd a sikátor.

El kezdtem felpakolni a székeket az asztalokra, a vendégsereg is el kezdett cihelődni, meginni utolsó pohár langyos borát, de láthatólag nem volt kedvükre, hogy nekimenjenek az éjszakának. Ekkor meglebbent a gyertyák fénye és a nyitott ajtóban megláttam Francois Villon sovány alakját, a hőség ellenére egy kopott köpennyel a vállán kezében papírokkal.

- Francois! De jó, hogy látlak! Éppen most beszéltem Rólad. Nagyon örülök Neked és már vártalak. Tudod, hogy egy arannyal tartozol még? Meghoztad végre?

Letette köpenyét, méretes tarisznyáját és fáradtan válaszolt:

- Jó estét Neked és mindenkinek. Igen, tudom, hogy tartozom, de egy kis haladékot adjál még. Most csak egy pohár bort kérek, azt is hitelbe, holnap hozom az árát, ígérem.

- Az egy aranyammal már egy éve úgyis tartozol. Egye fene hitelezek még egy pohár bort. Merre jártál, mi van veled, de legfőképpen mikor fizeted meg az aranyamat, meg ennek a pohár bornak az árát?

- Hosszú úton voltam, sok minden történt velem. Ígérem, hogy hozom a pénzed, amint megkaptam pártfogómtól az ígért támogatást.

A beszélgetést persze végighallgatta az összes vendég és látván békülékenyebb hangvételemet szépen visszatelepedtek helyükre és intettek Juliette-nek, felszolgálómnak, hogy újabb kancsó borokat kérnek, bizonyítván, hogy a langyos bor mégis csak iható ital a nagy hőség ellenére.

Látván, hogy mégis csak lesz forgalom, meg hogy kiment az álom a szememből letelepedtem vendégem mellé.

- Azt már hallottam vagy százszor, hogy hozod a pénzem. Igaz, mindig meghoztad a tartozásod, kivéve a mostanit, amivel egy éve tartozol, de valahogy bízok benned. Te Francois, már ne haragudj meg, hogy ezt mondom, de tudod, hogy szerintem Te vagy az egyetlen nem normális vendégem az összes többi közül?

Erre persze minden vendég egyetértően bólogatott, elismerve azt, hogy szellemi képességeik meghaladják e rongyos ruhákba öltözött figuráét és újabb borokat rendeltek megünnepelni ezen megvilágosodást. Tovább folytattam a beszélgetést:

- Mert, ez egy híres kocsma ám. Ide különleges emberek járnak. Jár ide sírásó, zsandár, egy teljes, szervezetten bűnöző rablóbanda, sok léhűtő diák meg sorolhatnám. Ők normálisak, Megvan a munkájuk. Pedig nem is tudnak olvasni, írni. Rajtad kívül itt senki sem tud itt írni, olvasni, kivéve a sok léhűtő diákot, de ők csak a napot lopják, vagy mint most is, az éjszakát a szüleik pénzén. Őket nem számítva, itt senki sem tud olvasni.

És Te mire mész ezzel a tudománnyal? Hiszen nincs semmid sem. Se lakásod, se lovad. Még a vastag Margot is ingyen teszi szét a lábaid neked. Ez pedig nagy szó, mert nem adja ám olcsón magát. Kivéve neked. Mondjuk azt sem értem, hogy miért teszi ezt.

Még a pohár bort sem tudod kifizetni, amit éppen most iszol. Amúgy semmi baj veled, a lányok szeretnek, a bort is szereted. Az nem fér a fejembe, hogy mit tudsz te arra a sok papírra írni, ami most is veled van.

Semmi értelme az írásnak. Látod, én sem tudok olvasni, írni, csak számolni fejben. Élem az életem, a vendégeknek még a korukat is felszámítom a számlában, nincs semmi gond, te meg írástudó létedre szegény vagy, mint a templom egere.

Igaz nekem is van gondom. Jönnek az adóbehajtók és nem csak, hogy elviszik egy csomó pénzem, de be is kell rúgatnom őket. Meg zabálnak is, mintha életükben nem ettek volna. Tudod, hogy ez milyen plusz költséget jelent?

Mikor itt tartottam a beszédben, egy csomó vendég, főleg diáknak látszó ifjú egymásra mosolygott . Biztosan azért, mert igazat adtak nekem. Vagy azért, mert ők is tudnak írni, és ezért dőreségnek tartották véleményemet? Villon kortyolt a borából és rám mosolygott azzal a huncutkás mosollyal, mely egyedül őrá volt jellemző.

- Drága barátom, most sajnáljalak?