napraforgó kincsesládája
most hiányod perceit
egyedül számolom.
tolom félre keserű borom.
nem mozog a toll,
nem röppen a rím.
hálótársam egy poló,
melyben tested illata
emlékekre hív.
gyűrött lepedő,
összekuszált takarók alatt,
testünkből ott maradt
sok-sok piciny darab.
Szemednek gyönyörű,
Napraforgó színe.
szádnak nikotin íze.
perzselő érintésed,
lelkedben élő szép szivárvány.
testednek csodás hegy-völgyei, hol
festői a látvány.
mosolyod és az álmatlan éjszaka.
nem tudtál megfordulni, mert
melleden játszott egy
éhes kéz dala,
és a kád, hol lemostuk egymásról
a hosszú út porát.
a zene, mit hallgattunk
órákon át.
és a pezsgő, mely
édes volt, mint a méz.
a leves, mely
sok tányérrel kért.
az idő, mi egyszerre megállt.
a Nap mely éjszaka is
ontotta szép sugarát.
a Csillag, ki nappal is ragyogott.
minden gondom, mi
két napra elhagyott.
őrizek mindent, egy ládába tettem,
rá egy jó nagy lakatot.
de azt felnyitni egyedül
csak Te tudod.
|
|