Dal-ország határán
éppen a mai kedden,
egy csönd-toronyban
kuksoló magányos
úrnőre leltem.
régóta vár a drága
rám, mint délceg
dalnokára.
hozom szerelmes
rímeim nyomban,
Úrnőm hátha elalél
két erős karomban.
száll a lantzene,
érces hangom aztán,
igaz, be-beszól
egy-két fránya szoprán.
várom, hogy
omoljon hős kebelemre,
de vármászáshoz
szép körmeim
nem verem le.
ugorjon csak bátran
a jótét lélek,
adok én ernyőt,
kettőt is,
ha szépen kérnek.
ha választása a teljes
földi kéj,
tőlem nyugodtan
jöhet a szabadesés.
javaslom, használja
fátyolát, mint ernyőt,
hátha elkerüli a
fehér mentőt.

Ajánlás

Úrnőm!
itt énekelek esdve,
szűzies színed elé
engem eressz be.
nem akarok mást,
csak mi féltett kincsed,
csak azt ne mondd,
hogy ártatlanságod
már régóta nincsen.