romboltam magas várat, melyet
szerelem-kövekből emeltünk együtt fel,
építettem erős gátat, hogy
boldogság-hajónk sötét hegyek felé ússzon el.
törtem szét igaz hitet, mit
az ég szilárd hitnek adott,
sebeztem szép lelked, melyből
lelkem egy egész világot kapott.
itt állok most előtted félve,
hibáim gúnyolódnak velem:
jól elszúrtad ezt, te marha!
- mondják, és rázzák izzadó tenyerem.
ingem verítéktől nedves,
nem hallom saját szavam.
fejemben dübög egy dobgép,
rajtam kívűl benne esetleg még valaki van.
eljátszottam előtted utolsó filléremet.
nem tudok mást adni, adom az életemet.