learatva életem termésének
nagyobbik része.
áll a mezőn sok aranyló kéve,
homlokomon az elmúlt idő
megannyi izzadtságcsepje remeg.
letörlöm a fáradt gyöngyöket,
figyelem a kitaposott bűzakoroket;
vajon, mit hoz a jövendő?
lesz-e még bő aratás,
duzzad-e erőtől a kalász?
vagy a Kaszás végső rendet teremt?
nézek a halványuló Napra fel,
kérdezem a felhőket, de egyik sem felel,
hol vár engem a tábla vége?
asszonyom meghozta ebédemet,
becéző szavamra vígan rámnevet,
mondja: bújjunk el a bokrok mögé!
munkakedvem újra magára talál,
segíteni jöhet akár maga, a Halál,
majd ő lesz a marokszedő.