üzenet a palackból
most csend van.
csak a megszokott ritmus
kopog homlokomon.
ta-tam, ta-tam, ta-tam.
de ezt már eszmélésem óta tudom.
barátként ölel át
engem a félhomály.
elsímítja a múló percek magányát,
és mosolyát teríti reám.
lebegek a mindenség vizében,
mint időutazó.
jöttem a semmiből,
és leszek majd új honfoglaló.
kinyújtom kezem,
és tapintom a palack falát.
fogva tart, el nem enged,
és időnként mondja:
jó éjszakát.
a víz csobogásán keresztül
hallom a távoli hangokat:
vidám nevetés,
most egy pohár koccan,
valaki éppen mosogat.
átkarolom felhúzott térdem,
élvezem a gondtalan lebegést.
valahol fent, a távoli égen
fényes csillagok
ütnek a sötétre rést.
hirtelen,
e nyugodt rendbe
a fájdalom kése hasít bele.
megmozdul a palack fala,
egyre csak jön felém,
szorít össze,
és nyom, és nyom lefele.
lábammal megtámasztom,
nyomom vissza a palack falát.
nem adom olcsón életem!
ti naív Földi elemek
ezt rosszul gondoltátok,
kár volt kikezdeni velem!
a szorítás egyre erősödik.
izmaim megfeszülnek,
testemből fogy az erő.
tüdőm zihál. megfulladok!
adjatok végre levegőt!
és az utolsó pillanatban,
mielőtt elvesznék,
a küzdelem harci zaját
a hideg, vakító fényben
két sikoltás töri szét.
majd anyám hangja hallik:
- megszülettél kincsem!
- igen, megszülettem!- bömbölök én.
|
|