a kutya dala
még emlékszem az időre,
mikor az erdő mélye volt tanyám.
óriás páfrányok hajoltak fölém,
és a dúsfüvő sztyeppen
vadászni tanított anyám.
űzte, hajtotta a falka
a végén kimerült vadat.
győzelmi vonításunk az égre szállt,
és jutott mindenkinek falat.
egyszer azután egy barlang tövében
megláttam a tüzet.
körötte kétlábon járó emberek
melegedtek, kiabáltak, hadonásztak,
lapították a füvet.
más volt ez a tűz, mint melyik
az Égből robban alá.
barátsággal táncoltak lángjai
a barlang árny-festette falán.
és még mindig érzem az új illatot,
melyet a langy esti szél hozott felém.
és érzem a sült hús ízét a számban,
mit egy-egy ember dobott elém.
a hosszú évek során itt ragadtam,
a törzs lett a választott, új család.
most már velük járok vadászni az erdőn,
vagy őrzöm a barlang bejáratát.
és estére, ha jó volt a zsákmány,
nem is maradt el a várt hatás.
tele lett a bendő, és járt a simogatás.
néha álmodom.
ilyenkor fülembe cseng a vadon távoli dala.
szememben megcsillan egy könnycsepp,
de maradok, mert ideköt a társam,
az ember baráti szava.
|
|