A fullextra januári taliján megjelent résztvevőinek újévi fogadalmai

Pótszilveszteri, januári tali Budapesten, az iskolában. Hangoznak el a jobbnál-jobb, komoly versek. Mit lehet előadni mást a részemről, mint az ittlévők, komolyan megfogalmazott szilveszteri fogadalmait. Ez várható el egy komoly krónikástól. Mint ahogyan az ókori görögök, mint az írásos jog első lejegyzői megfogalmazták ékes latin nyelven. " In vino a három magyar igazság ". Az "in vino" kifejezés azt a nedűt jelenti, amelybe a férfi nép kizárólag elutasításból beleérteti nyelvét. És mindezt azért teszi, hogy tudja,, mit kell elutasítania. És nem szőlőzsír a nedű.
(A talihoz képest javított változat. Jah! A talihoz képest egy nappal bölcsebb lettem! Ahogy a latinok mondták: " Bölcsőzz,  kölcsőnzz! THM: 2008 százalék.)

Tehát, a fogadalmak:

Anna1955:
Fogadtam lányommal, Andival, hogy a lusta fullextrás banda létszáma 2008-ban 50 %-kal nő. Ezért elrendelem, hogy a talikon , a lányok kizárólag fiúk mellett ülhetnek. Vagy fordítva. De leginkább  egymás ölében. 2009-re én leszek a Népesedésügyi Miniszter. A Magyar Írók, Költők, meg egyéb Szövetsége belép a fullextrába. Minimális célom a maximum. A Világegyetem csatolását elodázom 2010-re.

AngyaliAndi:
Jaj! Én megfogadtam, hogy 2008-ban Lacit, a férjemet nem cipelem el magammal az apró bevásárlásokra.  Ennek borzasztóan örült. De akkor borzadt el igazán, amikor meglátta, hogy a Hősök-terét megvásároltam a számlájára. Pedig kacérkodtaam a Vajda-Hunyad várral is. Nem értem. Ezek a férfiak milyen kicsenyesek!

MZ/X:
Megfogadtam, hogy ezen túl csak lényegretörő, rövid verseket írok. Mint pl. a haiku. Három sor az egész. 00. óra 01. perckor el is kezdtem az elsőt. Az igazsághoz hozzátaratozik, hogy 00. óra 02. percnél már a 300 ezredik sornál tartottam. De szerintem ez belefér a költői szabadság keretei közé. Aki nem ért velem egyet, annak elmagyarázom. Rövid leszek. Három napos hideg élelmet hozzatok magatokkal.

szemilla:
Én megfogadtam, hogy a fullextrás talikon továbbra is énekelek.Legalább a sok botfülű, amator költő valami szépet is hall. Ez részemről karitativ szolgálat. Ha meg nem hallgatnak figyelmesen, van egy jó füll-orvos ismerősőm. A neve:Szögi Győző. Csak már lassan nem Győzi szusszal a szögelést.A dobhártyákba.

naiva:
Éjfékor most megfogadtam, vagy nem fogadtam meg? De, mit is kellett megfogadni? Fogadjunk, hogy nem találom ki! Vagy mégis? Én olyan naiva vagyok.

prince60:
Megfogadtam, hogy hogy eldöntöm magamban: Kisherceg, vagy Nagyherceg vagyok. A pszichiáterem  hétfőn vár.Talán tud segíteni. Vagy, addigra legyek király? Krályi ötlet. Megspórolom a vizitdíjat.

ovobácsi:
Én,mint az egyik talin megjelent pap, a vallások közeledésének jegyében, fogadom, hogyy elősegítem a különböző vallású nők és férfiak egymáshoz való közeledesét. Az ateista férfiakat,meg minden nő térítse közeledésre.

tiszavirág:
Tudom, hogy röptem a könyvek szerint csak néhány óráig tart a Tiszában.Fogadom, hogy ezen túl minden évben egész nyáron Szegeden röpködök,  majd ezután kipihenem a fáradalmaimat.

csaszti, csasztiné:
mi együtt fogadtuk meg, hogy minden fullextrás talin ott leszünk. Fogadjunk, hogy ezt senki  sem csinálja utánunk.

winner:
elrendeltem ezennel, nem jegyzek eszperente verset, mert elegem lett. Lett nekem elme verseny elegye, Ezzel lelkem eleve eltele. Ez meg tej ezen helyen? El vele! Legyen helyette  ser! levele!

ho:
Igaz, most vadászati tilalom van.De én akkor is vadászok. Párducra.Szirompárducra. Azon még gonndolkozom, hogy legyek-e a Nagy ho-ho-horgász a valóságban? Ha így döntök, eljárom a Túrkevei indiának bőséges kukorica áldásért fohászkoddó táncát. A koreográfiát én állítottam össze. A címe:Add már Uram, a  kukorica párlatot!

dio-rien:
Megfogadtam, hogy népszavazást kezdeményezek azért, hogy ezen túl minden épííítendő háznak , lakásnak 30 plafonja legyen. Minden napra tudnék  egy-egy történetet írni kettős énjeim részére.

stando:
Megfogadtam, hogy  svéd gyerekverseimmel párhuzamosan  Közép-Afrikai, szuahéli gyermekverseket is írok. Azért, hogy beleéljem magam a környezetbe, áttetsző,lenge leplet vettem fel. Kedvesemnek tetszett az ötlet. Beleélte magát a környezetbe. Csak a versírás maradt el. Hiába! Izzassztó dolog ez a kölltészet!   

Llena1.
Én nem fogadtam meg semmit. De azt fogadom, hogy hamarosan lesz egy hűséges, szerető párom.

Netelka:
Megfogadtam, hogy ebben az évben 12 korbácsom közül, amit a fullextra rendfenntartására használok, csak 24 lesz szolgálatban. A többi 24 készenléti lesz. Vízágyúkkal, napalm bombával, és szappan operákkal egyetemben. Ez a megelőző, elrettentő, elijesztő, el-ördögűző, el-stb.-erő.Látjátok? Még alliteráltam is!

Szirompárduc:
Én nem fogadtam semmit. Éppen vadászok. A Nagy ho-ho-horgászra fáj a fogam. Jaj neki,ha a mancsaim közé kerül!

Mickey48:
Nekem 48 fogadalmam volt. Az egyik, hogy brassóit eszek ma este. Ha nem jön össze, fogadjunk, hogy a csitesz ette meg előlem.

102:
Én nem fogadtam nagy dolgokra. Csupán arra, hogy az első pohár pezsgő után lesz még legalább 101. Reggelre teljesítettem a fogadalmamat. Ez lesz a legjobb évem! A nick-emet meg megváltoztom 103-ra. Muszáj fejlődni!

Samway:
A Niagara vízesésnél történt kirándulásnál fogalmazódott meg bennem, hogy Szegednél is csinálni  kellene egy Tisza-vízesést. Az elhatározást tett követte. Mivel nem iszom alkoholt, becsaptam kétszer az ajtót, hogy bátorságot merítsek. Sikerült. A Tisza-parton akkorát estem a jeges folyó parton, hogy Kanadából telefonáltak, hogy ez most egy elrontott jégtánc gyakorlat, vagy egy nem éppen barátságos  rakéta támadás volt? Megnyugtattam őket. Átlátom a helyzetet. A Tiszán keresztül. Ha a következő talin nem lennék ott, akkor  fogadom, hogy az az utáni talira minden Hölgynek viszek egy igazgyöngyöt tartalmazó kagylót, a fiúknak meg egy csinos  sellőlányt.

csitesz:
Én fogadom, hogy nem vagyok normális. Ilyen hülyeségeket csak egy normátlan ember írhat! Vagy, ahogyan az agykurkászok mondják, az őrült, és a zseni  nem áll távol egymástól? Jól van, befejezem az írás, mert az ápolók már hozzák a zubbonyt.

 

 

 

 





Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=8143