elveszett múltam
emlékein téblábolok naponta
minden áldatlan éjjel,
forgolódva csavar-ágyamban,
várva,
hogy a szajha álom
érkezzen hozzám fehérmájú kéjjel,
hozva félig levetett
foltos nagykabátom, amin
a megtörtént-volt
föllvarrva  hatalmas férccel,
és nincs hozzá ing,
hogy az élet-jövő-kocsmában
pirulás nékül nézhessek széjjel,
és belépve abba az
az előttem tátongó sötét
liftaknába,
ami a bizonytalan föl-felé visz,
de sohasem hátra,
és repülök vakon a semmi-magasba,
beleütközve sok kiálló, görbített,
akadály-fogasba,
és a vénülő, sötétkék foltok csendben
gyarapodnak gyűrött bőrömön,
miként feltöltött mobilomban
a biztosan lemerül Voltok,
azután megelőzve a késlekedő
4.20-as hajnalt,
fölébredek megtépázott,
összedobált hajjal,
és bambán bámulva
a gőzfelhőt második keserű 
fekete-szurok teámon,
kérdezem magamtól hülyén,
hogy volt-e nekem egyáltalán
álmom?