elmosta
arcomat finom porral hintette be
a múló éveket ujjai között
rózsafüzérként morzsoló Idő.
haragvó felhők csatáiból
ordító tűz-virágok nyíltak az égen,
és égették bele képmásukat
az addig feszülő sima arc-vászonba.
forgószél-tölcsér emelt
zord hegyeket, ásott mély völgyeket
a békés sivatagi tájba.
eljött a végítélet napja?
nap-sugarad átölelte remegő lelkem.
suttogta: ne félj! veled vagyok!
eljön majd a jelen-múlt jövő!
köszönöm, feleltem.
megnyíltak könny-csatornáim,
s mint patak, mely
acél-sziklából tör elő,
és fut akadálytalanul az óceánig,
minden félelmemet
elmosta a só-ízű eső."
|
|