egyedül maradtál. csak a csendet öleled. a néma falakon visszhangzik az idő tátogása. a múlt lehúzta a redőnyt, és magára zárta a magány acélajtaját. az együtt-jövő leült az út szélére, és kirázta cipőjéből az elképzelt homokszemeket. süvít a szél. felkavarja az emlékperceket, és szétszórja a lassú feledés szikla-sivatagában. sötétedik. az árnyékok befestik az eget. a hideg előveszi zsebéből lehelletét. kell egy gyertya.
