engem ne temessetek
földbe, korgógyomrú férgek közé.
miközben vigyorogva csámcsognak
zsigereimen, vihogva ismétlik, hogy
itt "nem lesz több fény."

engem ne temessetek
vasbeton falba, mint egy
kockába gyűrt élet-maradék.
zsibbadnak majd porladó csontjaim, 
sorstársaim, mint megannyi
hasonló kölök.
újabb panel-szomszédság.
egymás mellett, alatt, fölött.

engem ne temesetek
szökőkút-vízbe, ne legyek
koktél-alap.
túl nagy itt a zsúfoltság,
kavarog az ízvilág, dehát
így jár az, aki a fűbe harap.

de engem temessetek
a folyó partján táncoló szélbe!
nevetve járunk egy szép keringőt.
majd megpihenve a szőke habban,
elkezdek számolni egy új, nyugodt időt.