a vár 
megroggyant,
repedt falú harangtornyában
egy sokszázéves, szúrágta 
keresztgerendára időnként
egy vissza-visszatérő vendég jár.
homályos álomkép, vagy álomból
ittfelejtett, kínzó vágy talán?
helyét minden éjjel felfesti
aranyszálú, biztos Hold-ecset.
készen áll a fészek, lehetne
csipkegalléros Dóm, vagy
gyémántokkal ékesített
csillogó Mecset.
a torony a csillagok fényénél
várja a régvárt látogatót. 
hírnöke a gyorsléptű szél,
a rét füve harmatból kínál
reggeli innivalót.
és mikor megjön a vendég,
megrázza ébenszín
toll-haját.
álomba merül az éjszaka,
s hozza magával
az ébredő világ zaját.
a harangot átöleli a régvárt,
múltat feledés.
selymes, fekete tollpihék
ütnek a gyűrött emlékekre
símító, egyenes rést.
és akkor a keresztgerendára
leszáll a holló, ki egykor
a torony úrnője volt.
üdvözli minden játékos
szellem, és csintalan kobold.
szétnéz a holló. újra övé a vár.
s eldönti; nem mondja többet, hogy
" soha már ".