A távolt kémlelem

A parton állok, az öreg fűz alatt,
puhán suhan az éj, gerjeszt vágyakat.
Sóvárgó álom repül, mint egy pille, 
gondolatom!!! fájdalom nem gyűri le.
Ujjaim között pereg a hűs homok,
elmélázok igen, ez is én vagyok.
Írhatnék emléknek édes vallomást,
hogy csábító sorokban, szerelmem lásd!!!
De kezemből már a toll tompán koppan,
mint szemfedélre a föld, ha láng lobban.
Felállok a fák zúgását hallgatva,
keresem lábnyomod, fövenyt vallatva,
és messze, messze a távolt kémlelem,
lelkünk összeér, imádott kedvesem…