Szonett II.

                              
                               Napfény, mikor csillan a tó vizén,
                               szerelmed úgy tükröződik felém,
                               boldogságért mindent megadnék én,
                               vágyam repül és büszke az elmém.

                               A derűs napok azurkék egén,
                               eső sem záporoz, kímél engem
                               jó a kedvem, bút messze kerülvén,
                               titkon érzéseimen merengem.

                               Eláraszt a fény és boldog tudat,
                               hogy enyém vagy és hűséggel szeretsz,
                               hattyúként szelném az örök tavat,

                               repülnék és mutatnám az utat,
                               a boldogság felé merre mehetsz,
                               álmodva a tisztavizű kutat.