Szonett IV.

A szivárványhoz

Kitárom hű szívem kapuját,
hol szenvedélyem tüzét leled,
térdre hullva zengek hozsannát,
szépségeden ámulva neked.

Horizontot átszelő csodát,
lenyűgözve szemlélem veled,
színek finom harmóniáját
örömittasan vonza szemed.

Híd az azúrkék égbolton át,
múló csoda a természetben,
ellene nem emelte szavát

senki sem emberöltőkön át,
oly jó látni a hű szemekben
ébredésed pompás tavaszát.