A homokóra
A homokóra.
Nem akarlak rabságba zárni,
a madár is boldog, ha szabad,
mit tegyek, hogy a meleg fészked,
a szívem napos ágára rakd?
A homokóra lassan pereg,
fáj a lelkem, egyre jobban fáj,
hangod bársonya bennem rezeg,
emlékek édes mámora száll.
Én hibáztam? Talán te voltál?
Lehet az élet játszik velünk?
Ellenkezünk folyton, de érzem,
egyet akar még mindig szívünk.
Az enyémet már jól ismerem,
biztos, soha nem kell neki más,
magányosan fog verni inkább,
nem bírna ki még egy csalódást.
Akármi is fog történni fáj,
a lelkemben érzem kedvesem,
hiába vesz el tőlem ármány,
egyszer úgyis, hazatérsz velem!
|
|