Azt hittem
Azt hittem
Én azt hittem…
hogy boldog többé nem leszek.
Kővé dermedt szívem, a magány
jégpáncélja nem engedi el soha,
hogy kegyetlen, hogy ostoba,
hogy önző a világ, és a szivárvány
csak néhány percig tündököl.
Én azt hittem…
……………De akkor megismertelek!
Kitártad felém nyíltan lelkedet,
és mint a varázsló, mely pálcájával int,
eltöröltél minden szenvedést és kínt!
A boldogságot újra megtaláltam én.
A magány menekül és a jégpáncél
felolvad szerelmed perzselő tüzétől.
A szivárvány örök időkig tündököl,
kisüt a Nap, nincsenek örök alkonyok,
kővé dermedt szívem ismét él, dobog.
Megrekedt az idő és az évszakok.
Látod, tévedtem, mert veled a
boldogság végtelen,
szeretném, hogy mindig így legyen!
|
|