Ajkamra kristályosodik a szó, mint sűrű köd oszlik el bennem minden gondolat, iszonyattól felizzott sejtem tömege, humusszá porladó csontomon mulat, mint tátongó gödör ölel körül, és szorít magához a félelem, rémülten állok, sorvadó önmagam előtt, majd kétségbeesetten üvöltöm! Elég, kegyelem!
