Sóhaj a szélben
Sóhaj a szélben.
Óh, miért ver ily sebesen a szív,
ha rád gondolok újra és újra.
A hangod pedig csábítóan hív,
mint egy szomjazó dervist a kútra.
Ha simogat az őszi napsugár,
benne érzem kezednek melegét.
Szemed tükre mint élő fénysugár,
vetíti vissza íriszem színét.
Sóhajom hozzád repül a széllel,
öledbe hullik, mint egy kismadár,
simogasd csendben, forró kezeddel
fond csak körbe, mint hosszú selymes sál.
A képzelet szárnyán veled vagyok,
ölelj meg úgy, mint soha senki mást.
A kitárt karodnak helyet hagyok,
ha földre hull az áttetsző palást.
|
|