Csak fülem pattogására
riadok, gyermekkori ablakom
alatt karikás durranása.
Nézem, ahogy lassan alászáll
a fáról a termés-szakáll,
s fennakadva, az ágakon
csüngve csomókat formáz.
Érzem lassan megérkezem.
Sodródva a Part felé
ablakokba fényt gondolok,
zárt ajtókhoz kilincset.
Számban ízt mar a
riadt várakozás, mint
kislányom hangja,
úgy ver a zápor.
