Tündércsend
Vártam az ünnepet,
amit igértél, s áthúztam
fejemen ezredszer is a
felhőszínű ágyneműket hiába.
Még nem tudtam mit tesz
a holdsápadt félelem,
amikor magához ölel, és
szeretni tanít kacagva.
Képeket hoztak, és korbáccsal
feltépett oldalaikkal rámdőltek
a szavak oszlopai újra, mint
sok évvel ezelőtt.Nagy csend van, s
bár kint még fáznak, de
kérgüket az új hajtásoknak bontva,
lassan egymásba forrnak egy
letünt nap árnyai, a titkolt
szándékú vándorokba belekarol
egy-egy tündér, s könnyeiket
letörölve ott állnak a
kiságyak mellett az elküldött apák.
|
|