Jutalomjáték
Kényes helyzeteink fentről
figyelik a vigyázók, s olykor
szemeikből gyönygy-könny hull
lábaink elé, melyeket oktalan, s
hirtelen széttaposunk, cipők sarkaival
még apró krátereket is nyomva,
aztán csak nézzük, hogy gombák
kalapjaiként mint éled egy új
világ párás erdők remegésében.
Csodátlan időket élünk.
Távoli vizek partjairól elindult valamikor
egy szál deszkába belevésve, s egyedüli
jussunként nekünk szánva egy
végső jelzés, hogy velünk is
egy volt a világ egykor, nekünk
is léptünk felé hullt a gyümölcs,
hittük tán azt is, hogy értünk kelt
egy lélek át azon a csak számunkra
ismert viharon, ami bennük zúg,
s erejével más fel nem ér, csak a
gyermekkacaj hangosabb annál,
valami ősi muzsika, vagy a hajszálak
surrogása, ahogy vöröslő arcunkhoz
loptuk az első csókot, vagy a hatalmas
mélységre ébredés, szégyenlős öltözködésünk
az első nászban.Későbbre tervezzük az időt,
s tologatjuk életünk darabjait, egy nagy
játékmezőn szerepeket gondolunk ki, már
magunk sem tudva olykor a súgó helyét
összezavart lelkünkben.Föld vagy Ég küldötte ő?
Eltévelygünk sokszor.
Csak három percet remélek!
Egy kérést megadni, egy kezet megfogni,
egy titkot elmondani.Valakiért, valakiét, valakinek.
|
|