Befejezetlenül
Az első napon
Valahonnan, a megmentett érzések
lenyomataként, mint ódon pergamen
bomlott elénk minden, amit nyomban elneveztünk
szépnek, rossznak, s felruházva ékességekkel,
magunk előtt tuszkolva beléptünk az ajtón.
Jelbeszéddel küzdöttünk a süket világ zsoldosaival.
Vértjeik alá beette magát a pökhendiség, és hányavetiség
párája, és sűrűn törölgetve hazugságoktól vöröslő
arcukat, szemünkre vetették saját bűneiket.
Anyánk nem ezt akarta!
A második napon
Amikor már bele-belekaptunk az életünknek
kiszabott tarka-barka anyag beszegésének, és
ujjaink között kicsúszni hagyva olykor engedtük,
hogy más is tapinthassa anyagunk létét, vagy létünk
anyagát, fényes gombokról álmodtunk.
Átléptük az utunkba kerülő könnycsapdákat,
másokat véltünk igaznak, és igazakat küldtünk
el, fölényes gőggel.Azt hittük, így a helyes.
Meztelen fák árnyékába álltunk, vártuk a
levélbontást, de csak egy rossz hír jött.
Apánk meghalt.
A harmadik napon
Két kérdést tett fel a koldus.Az egyikre nem
tudtuk a választ, a másikat nem akartuk megérteni.
Igyekeztünk távol állni nyomorúságának szagától,
levegőt sem vettünk, cipője orrán kiszakadt a bőr,
karmai alatt véres földkaparék.Por a kereszt alól.
Nagy esőben álltunk.A házak felett valami nagy
bizonytalanság merevült.Elsőként bevallani, vagy
utolsóként elfogadni!Kit szeret az Isten?Vagy
rendíthetetlenül szívni a mindig utolsó cigarettákat,
és elmélyülni dombok rejtekében.Édes megbotránkoztatás!
A negyedik napon
Sorra vettünk minden csodát vesztett dolgunkat.Napokra
emlékezünk, órákban bízunk, percekbe merítkezünk.
Testetlen szavakhoz símulunk, körmeinkkel karcolunk
valami vonalakat lelkünk homályos tükrére, s csak
nézzük, ahogy lenn az utcán kóbor kutya szimatol egy
lezuhant madarat.Szárnyaival még verdes, szemében valami
egyetemes feloldozás, apró feje körül glóriát formáz bíbor vére.
|
|