Várrom

Ki van a kövekkel éjjel,
amikor madarak szeméből néz vissza
a Hold, és falak ívébe hajlik az árnyék?
Amikor távoli hangokkal kergetőzik
a gondolat, kardcsörrenést, lovak horkanását
véli kihallani, amikor egy pók falhoz lapulása
olyan időtlen, mint a legutolsó kereszt
minden falu, minden temetőjében,
amikor öregasszony képébe öltözik
a jövő, és hirtelen feketébe vált az ég?
Vöröslő kárpit mögül, lantos képében
szél lép elő, altatót próbálgat egy dada,
majd markával duzzadó mellét emeli, sajátja
sírján még oly fájdalmas friss a hant.
A várkútnál apró gyermek játszik, kezével
karcolgat, lábujjai közé galacsint gyúr
a megesett gyermeklány tudatlansága.
Ki van a kövekkel éjjel,
amikor milliónyi apró érintéssel omlik
rögöknél is kisebbre a föld, amikor
apró szusszanásokkal mélázik a
jámbor, hajába időt fest a megoldatlanság,
torony ablakából néz alá, s képzeli, hogy
gyorsabban szállna most alább, mint
egy elszabadult sólyom madár, ha leugrana.

Lent a faluban lámpa gyullad, fényösvényt
terel a nyíló pitvarajtó, kutya mozdul,
halkan koccan egy vödör az élet peremén.





Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=8745