Emberi hívságok
Salsa
Milyen mély a forróság, ahogy
lépéshez idomul a tűz-kéj, simulva olvad
vízbe a parti föveny. Fehérre vakít a lány
kása foga, megmar, csípődön ritmust simít
a vörös selyem. Életbe sikít a réz hangja,
hátrafésült hajakon kéken villan a bár reklámja:
Ma mindenki vendégünk az életre!
Tömeg van. Egy izzadt hátú zongorista mellé
üt, de elnéző a mosoly, üresen mélázik a Bárka,
az Élet ma nem akar messzire hajózni.
Repülés
A föld felett szállok. Szárnyak nélkül,
csendben. Egyedül. Kezembe kincset
adakozott hitem. Enyém, és mindenkié.
Kutatom az utat, csak így óvhatom.
Hegyormokra bíbor fátylat lebegtet
a vihar, zuhatagok cseppjeitől anyám
arca is könnyes. Felnéz, odaint milliónyi
névtelen vándor, hajamba ezüstöt
fésül az idő nyitott tenyeremből vért
olvaszt a Nap. Az emberek? Mosolyognak.
Eretnekség
Parazsat öklendez a megrepedt föld,
fekete kendőbe kérezkedik egy
halovány csecsemő, szeméből
bánatot sír a megmásíthatatlan
emberi jövendő. Megtalált kincset
ölel rongyaihoz egy kitagadott isten,
tábláján a felirat: Megmérettettél
|
|