Gyönyörű nyár
Felvillanó víztükreiben kacérkodik, csábul a Nap.
Madarak szárnyai legyezik az eget, bolondos
foszlányokat sóhajt a szél. Bokrok alól döngve riad
a bomlás bűze, elhullajtott magvat cipel egy hangya.
Egy csepp mézzel szájában lépked a lány a parkon át.
Mennyi, mennyi apró mindenség fut át előttünk
az úton! Mennyi lépésünkkel messzebb a valóság!
Hisszük-e még, hogy nincs feltételes, vagy éppen
zárójeles megoldás. Olykor magunk sem tudjuk,
de újra és újra megvétkezzük azt az utat. Az Utunk.
|
|