Egy lélek miatt - Csepelen
Ma rozsdállt kapuk előtt álltam, ahol
Lánc őrzi a valamikori dolgos éveket,
amikor nevetve húzott köpenyt az óvónő,
sapkáját homlokán igazítva lépett gépe
mögé az ember, és az anyag hitében
forgatott egy újabb darab vasat a fénybe.
Elszáradt bokrok alatt nyugszik arrafelé
Milliónyi leírt szó. Megfeketült vaspóznákról
már nem leng lobogót a jelszó. Ki egykor
címeres szobában ült, mára vasalt ingek
közé rejtett mondatokat emleget, de ki
hallgatja már elvtelen, és nem társ.
Ahol jártam, nem mér hasznot az idő.
Kerekesszékbe zsúfolva vicsorog a
Kín, már hazug mosolyra sem futja.
Megkérgesedett arrafelé a lélek, mint
elhagyott ember után bezárt ajtón
a szabad szombaton felmázolt festék.
Ahol ma jártam, reggel meghalt egy ember.
Sohasem láttam, sohasem hallottam, nem
tudom milyen volt mosolya, nem tudom
miben hitt. Elmentem hozzá, mert adni
akartam. Most itt vagyok születésnapomon
egyedül, az át nem adott szavakkal.
|
|