Konokul kerülgettek a jelek, s ráncolva homlokom dőltem egy képzelt világ kirakatának. Világtalanul éreztem, s éltem láthatatlanul. Minden hitem csupán megvirradt napokra való elindulás volt. Nem bánom, hogy nincsenek már ünnepnapok, amikor bűn a gyógyítás, és kitagadásra ítéltetik, minden meg nem értett. Nem a lángoló szerelem-rózsát hiszem! Az emberek szimfóniát írnak, az emberekről szimfóniát írnak, mindenki valakiét, de csak Egy, valaki másét.
