Isten tudja, hogy kerültek ide.

A nő kartonból kapott palotát melenget,
s szennyben őrzi maradék szemérmét,
mert ahol törvény nincs, ott bűn sem
terem. Remélt biztonságába karol, kit
emberének tart, s botladozva lép szava
után. A férfi megkoldulta már a jogot,
így aznapra  nem kell életvonalat
görbítenie, egy kis meleget remél
kartonpalotában, asszonyi ölben.
Viszi magával a védelmét keresőt,
Apja sírjára mécsest lopott a
könnytelen akarat.

Régről hozott vágyakat melengettél,
s félve menekültél védettnek hitt
falaid mögé, egymagad. Megálltam előttük.
Senki vagyok, így megkoldultam magam is
a jogot, hogy falat bontsak, s körmömmel
karcoljak új jeleket arra a megmaradt darabra,
mert nekem is földből van a sírgödör, értem is
megfeszült az a test, hozzám is rendeltetett
lépések békéltető ritmusa, melege a szónak, az
ételnek, s kiáltom megbékélt szavammal: Nem miattam,
Érted jöttem, nem kell nekem egy hajléktalan szerelem, mert
ahol félelem-fal romboltatik, már csak a szeretet építhet megtérő otthont!

Akkor majd megkérdezzük, hogy kerültünk ide? A választ csak az Isten tudja.