Szabad nekem koldulni, mert
mindenem adva hozzá.
Markomban fogan új hitet
a csonka sors, hazudik talán,
de nem bánom.
Szemem is vak. Fényt lelkemből
hasít a kétség, mit az Út elémvezet,
felemelt fejjel várom.

 

Van hitem, így kételkedek.
Van szavam, hát nem szólok.
Van lábam, így nem mozdulok.
Van kezem, hát nem ölelek.
Van könnyem, hát megfulladok.
Szobrom van, összetöröm, a csöndet
felverem, házakból kibújok, vizeket
elapasztok, nincs semmim, hát adok!
Palotám van, gubbasztok hát egy
félretolt tehervagonban.

Időm van, hát elkések.
Szeretek és nagyon félek.

 

Tégy engem látóvá, hogy vak maradjak!
Ölj meg örökre, hogy élhessek egy pillanatra!
Beszélj, hogy egy szót halljak! Érints meg, hogy
mindvégig árva maradjak!

 

Mert örök a vakság, ha látok! Örök a szótlanság,
ha beszélhetek, s lábam sem mozdul, ha léphetek!
Hogyan is ölelhetnék, ha karjaim emelhetem,
hogyan is hihetnék, ha kételkedem?

 

Mi Atyánk! Ki vagy Te a mennyekben? Hol van
az a szentség? Jön-e valaki a Te országodból, és
az akarat, akarja-e itt a Földön? Tegnap megadtad-e
a kenyeret, megbocsátottunk-e magunknak a mások
bűneit elnéznünk, és a kísértést engedtük-e szabadon,
hogy megmentessünk örökkön örökké?
De áldj meg minket! Még ma.