Este van. Szívemről leverem a port.
                        Záram ajándékát: forgatom benne.
                        Konyhám homálya mit sem változott.
                        Mint ha örökkön magányos lenne. 
 
                        Begyújtom a kályhát. Tüzem világít.
                        Fortyogó fazékban mosdó vizem fő,
                        és a szürke falak málló árny'it
                        lángvirágok színezik messziről.

                        Ahogy melegével öblöget a lég,
                        emlékpáráktól ködösödik szemem,
                        ahol árnyéklelkem útvesztőjén
                        napi gondjával küzd az értelem.

                        Mert hitem vesztve a csodára várok.
                        Álmomban Lourdes-i forrás csobog.
                        Gyógyulni vágyó zarándokúton
                        fáklya szegélyezve mécses lobog.

                        Aztán összerogyom mégis. Nincs erőm.
                        Hiába minden mandragóra főzet.
                        Mint ki túlvilágról visszatérőn,
                        fájdalmában kábulattól dől le...

                        ...S ahogy a forró lapra gőz csapódik,
                        szívdobogással lélegzetem szűröm.
                        S mint révületbe keringő dervis,
                        a vízgyöngycsöpp sisteregve üldöz.