Billentyűk sokasága az egen,
          zongorám fenn a hegyen.
          Isten játszik rajta lágy zenét
          eljátsza, hogy kék az ég.

                              Játszik rajta reményt keltő dallamot
                              legelésznek rá szelid állatok
                              és a nyugalmat kiscsengőkkel
                              megzavarják néha az angyalok.

          A játékba beleéli magát
          és kezei alatt születnek halk szinfóniák
          melyre már mindenki odafigyel
          s a sok békés állat már nem legel.

                              Zenéjét lassan már nem értem.
                              Kis felhők ülnek el szívemen
                              s ő mint üst dob kalapál
                              és a szél a lábamnál megáll.

          Majd mint aki megteheti
          szökken fel a hegyre és hírdeti,
         -Istennel játszom mert engedi!
          és az erdőt mint hárfát: pengeti.

                              Mindenki aki él menekül,
                              de aztán rájön nincs hová, és leül.
                              Hallgatja ezt az eltorzult recsegést
                              testében benne él minden remegés.

          S a szél a kottákat hajigálja
          (eső szakad e rémült tájra),
          de messze ahová nem látok még,
          isten játszik lágy zenét.