Bohóc vagyok. Orrom krumpli,
                        hajam vörös kenderkóc.
                        Fogaimat csillogtatom,
                        (vagy talán csak csikorgatom)

                        zakóm ujját lelógatom
                        csetlek-botlok a porondon
                        zsebemből csak galamb toll száll,
                        de tapsom még is tulipán.

                        Arcom szívvel festve
                        s te nevetsz rajta
                        nem is tudod, hogy
                        véremmel van szíved festve.

                        Lajtorjámon feljebb mászok
                        s kiabálok hogy jól megérts,
                        de mielőtt elmondhatnám
                        semmiből az eső hull rám

                        s ha kifordítom kabátom,
                        akkor is csak elázom.
                        Nadrágtartóm mind elszakad
                        összefogom e zord ég alatt

                        te hahotázol és nem tudod,
                        milyen szomorú a Bohóc.
                        Furulyámon szívem zokog,
                        vágyaimat kigúnyolod,

                        hozzád futnék, dob pereg,
                        de elkaszálnak emberek.
                        Már nem mondom, hogy van másik,

                        még is várom hogy mosolyogj.