Gyermek örömök ülnek arcomon.
    Ráncaim redőit azzal takarom.
    Szoknyácskád szélét szememmel lesem,
    lábad vonala mikor int nekem.

    Emlékszem még  fiatal futásra,
    lobogó hajamban szél zúgásra.
    Csókodnak ízére pironkodva.
    Kezed érintését homlokomra.

    Nem volt még senki, ki szívemben élt.
    Nem adtam lelkemből, csak költeményt.
    Kértem is, nem is, de ha megkaptam,
    utamon eldobálnom nem hagytam.

    Most csak bandukolok. Megyek feléd.
    Lehulló hajamból gyűlik a rét.
    Csókjaid hevére mindig vágyom.
    Kezed érintése, legszebb álmom.

    Életem felén, félúton járok.
    Távolból tőled, hozzád találok.
    Arcodnak redőit lecsókolom.
    Szoknyácskád ráncait megsimítom.

    Nincs olyam emlék, mely eltaszít'na.
    Türelmes kedvességgel visszahívna.
    Vallomásom, már nem üres beszéd.
    Úttalan utakon megyek feléd.

    2006. 02. 14.