Kiáltó emlékek
Pécsszabolcson, mikor arra járt az élet,
anyám ablakánál megállt egy csöpp lélek.
Ápolgatta, becézte. S a kis jövevény
nem látta, hogy apjában elhal a remény.
Harmincegy éve már, s a szülői házon,
halott versek suhannak át angyalszárnyon...
Csak soványodott. De mosolygott rám mindig.
Arra kért, anyámat szeressem a sírig.
Konokul, de játszón ragaszkodtam hozzá.
Meseajándékát bár csak ma is hozná!
Most rakosgatom emlékeim a polcon.
Fekete-fehér képeimet leporlom...
Rám hárult minden férfiúi feladat,
ásóztam a kertet, metszettem gallyakat.
Tíz éves koromban kertésznél dolgoztam,
játékos kedvemet magamban hordoztam.
Kezemen érzem még a fáradt kéz nyomát,
csak eszem nem érti, mert nálam ostobább.
Az a régi gyermek, csak futkos, és játszik.
Anyjával, apjával homályosan látszik.
De gondtalan kedveim gyűljetek körém!
Minden szép emlékeim nektek őrzöm én.
|
|