Azt mondtad, rózsát csókolsz ajkamon.
          Most tüskék tépett nyomát érzem én.
          Azt mondtad, tolvaj minden alkalom.
          Most emlékem, csak lopott szerzemény.

          Tudtad, hogy elmúlik minden óra,
          én mégis hittem a múló időt.
          Tudtad, hogy szomjazom a jó szóra,
          én mégis fulladtam kutad előtt.

          Azt mondtad, egy lélek a két világ.
          Most sírva kántálok egy halk imát,
          és lelketlenül taposom utam.

          Sztentori hangoddal kiált a szél,
          de Te mégis itthagytál könnyedén
          csalános, szúrós emlékű múlttal.